Egy álomvilágban élek.~

A történetben vannak valós dolgok is. ! :)

7.rész- Hónapforduló 

Ma van a hónapfordulónk , igaz megbeszéltük,hogy nem verjük nagydobra mivel ez még csak 1 hónap, de én akkor is nagyon- nagyon örülök és boldog vagyok. Olivérrel megbeszéltük, hogy szolidan fogjuk megünnepelni. Már reggel 10 óra körül valaki csöngetett az ajtó előtt. Kinyitom, hát ki is más mint az úrfi.

-Virágot a legszebb virágnak – és a háta mögül előránt egy szál rózsát, tudja, hogy az a kedvencem.

-Nagyon szépen köszönöm, bele is teszem egy kis vázába, meg még elkészülök az max egy 10 perc.

-mondtam majd, gyorsan összekaptam magamat. Feldobtam egy kis sminket, felöltöztem és már mehettük is.Úgy terveztük a mai napot, hogy délelőtt sétálgatunk, egy kicsit beszélgetünk, délben megebédelünk, este egy jó horrorfilm érzés és alvás. Hát délelőtt, vagyis reggel nem mondhattam magamat frissnek és üdének, mert nagyon álmos voltam és fáradt, nem kellett volna hajnali 2-ig a vámpír Akadémiát bújni, ez egy könyv most kezdtem bele de nagyon tetszik. Az ebédet otthon fogyasztottuk, vettünk sült krumplit meg valami kis csibefalatot és azt sütöttük meg , igaz é ráhagytam Olira , mert én Marlenkát csináltam az én kis drágaságomnak. Igaz néha-néha besegített, de végül elkészült, tökre finom volt. Nagyon sokat nevettünk. Én szeretek kötekedni az emberekkel és hát őt se hagytam kötekedés,piszkálás,bökdösés nélkül, igaz párszor el kellett futnom, de utolért és elestünk, és rám esett azzal a 80 kg-jával. Már este 5 óra lehetett, amikor csöngettek.

-Úrfiiii, nyisd már ki. – mondtam és egy kis huncut mosollyal.

-Na várjál csak ezért még kapni fogsz. – mondta majd ajtót nyitott.

A többi banda tag és a barátnőjük állt ott.  Én meglepődtem, de kedvesen üdvözöltem őket. Puszi-puszi, egy két brofist és ennyi

-Csak nem gondoltátok, hogy úgy néztek valami jó filmet,hogy mi nem tudunk róla. – mondta sziki.

-Mi is nézzük veletek. – fejezte be a mondatot sziki barátnője.

-Háát, rendben, de valami horrort nézzünk már. – nyaggatta benny a többieket.

-Lányok mit szoltok hozzá? – kérdezte ya ou majd nyomott egy puszit Barbi homlokára.

Mindenki rá bólintott, hogy jó. Hát miért is ne. Ördögűzőt néztünk. Én valamiért végig nevettem az egészet, viccesnek találtam azt ahogy a kislánynak körbe körbe forgott a feje .A többiek meg  furcsán néztek rám és hozzám vágták a párnájukat. Nem volt valami , félelmetes számomra ,  elment egynek. Barbi a film közben elkezdett engem popcornal dobálni nem tudom miért, egyszerűen hülye , de én így szeretem, és  utána egy hatalmas „popcornos” csata vette kezdetét. Mindenhol popcorn volt ahova csak néztem. A hajam is tele volt vele.  Na nem baj majd ő fogja kitakarítani az egész szobát. Énekelgettünk még majd már 11 órát ütött az óra. A többiek elmentek, de Oli maradt. Megkérdeztem anyut, hogy itt aludhat-e. Azt mondta, hogy persze csak okosan. Vettem a célzását, de nem terveztem/terveztünk semmi olyanféle dolgot. Bekapcsoltam a tv-t majd én bemásztam lassan az ágyba, és hasra feküdtem, oli még elment a fürdőbe.  Belépett az ajtón és hopp rám ugrott..

-hallod, attól hogy én az 50 kilómmal rád szoktam ugrándozni, az nem azt jelenti, hogy neked is szabad mivel te 80 körül vagy és fáj, szállj le rólam mert megbánod , hallod . – nyöszörögtem.

-Erős vagy nem? várj idézlek: „ A betont locsolni szokták” mindig ezt mondod nem ? Akkor elbírsz hiszen te egy kigyúrt állat vagy.  Megbánom ó mit? Hajrá. – mondta röhögve.

Nagy nehezen megfordultam és sikeresen a karjába haraptam erősen. Mire ő kicsit felsikoltott. Én elkezdtem rajta röhögni. Utána már elkezdtünk „verekedni”. Hát persze, hogy én győztem ki is más.  Ez után kifáradtunk, és inkább eltettük magunkat aludni, vagyis Olivér. Én elővettem a könyvemet, amit ma hajnalba is olvastam, de Olivér kivette a kezemből és lekapcsolta a lámpát.

-héééé még olvasni akartam. – mondtam kicsit felháborodottan.

-Nem fogsz olvasni, vagyis most nem, holnap ismét fáradt leszel. Inkább aludj. – majd magához húzott adott egy jó estét álmodj szépeket, csókot, ami elég hosszú volt és lágy és teli érzelmes.  Majd az oldalamra fordultam, és ő átkarolta a derekamat, a fejét a vállamhoz tette, hallottam, ahogy szuszog. Éreztem a pulzusát. Nagyon jó volt ez a nap, és még mindig nem hiszem el, hogy engem választott Patocska Olivér.  Pont engem. Szeretem tiszta szívemből most és örökre. Még kattogott az agyam pár dolgon majd én is elaludtam. Boldog vagyok.

 



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 4
Tegnapi: 2
Heti: 4
Havi: 15
Össz.: 7 140

Látogatottság növelés
Oldal: 7.rész
Egy álomvilágban élek.~ - © 2008 - 2024 - almokkeverednekavalosagga.hupont.hu

A weblap a HuPont.hu weblapszerkesztő használatával született. Tessék, itt egy weblapszerkesztő.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »